2015. december 9., szerda

LIEBSTER AWARD #2




Amíg az előre eltervezett bejegyzések befejezésén ügyködöm, addig szeretném Veletek megosztani a blog második díját. Külön kedves nekem, hogy a Pretty Pointless Posts jutalmazott meg, hiszen rendszeresen olvasom őket. Ugyan ez még az ősidőben (szeptember) kaptam, azonban eddig nem bírtam befejezni. Ezúton is elnézést szeretnék kérni a késésért!
Akkor következzen a Liebster Award második felvonása!


   Bis bald,
     Johanna





10 rettentően érdekes tény rólam:

1. Germanisztika, német szakirányok másodéves vagyok, valamint idén a szakosodás helyett a minort (politológiát) választottam.
2.  Élek-halok a spenótért! Egyszer még kiskoromban az étteremben is azt kértem, míg mások flancos kajákat rendeltek. 
3.  Ha lesz basset houndom, csakis a Hadnagy nevet adnám neki. ;)
4.  Este mindig egy hatalmas ugrással zuhanok az ágyba. A lámpa lekapcsolása után szeretnék minél előbb biztonságos helyre jutni, ahol senki sem támadhat meg. Épp ezért a lábamat, kezemet sem lógatom le az ágyról.
5.  Sokáig hittem a mesékben... ami azt illeti, bizonyos tekintetben még ma is hiszek.
6.  Ennek ellenére mégis realista vagyok, de ugye a szívem mélyén... :)
7. Tizennégy éve járok zeneiskolába, bár volt egy időszak, mikor abba akartam hagyni, de szerencsére a szüleim rábeszéltek a folytatásra. Ha visszamehetnék az időbe, az akkori önmagamat én is ugyanúgy a folytatásra biztatnám.
8.  Körülbelül egy éve sminkelem magamat, de csak ilyen minimális szinten. Most hogy már létezik a kialvatlan, karikás szemű torzszülött reggelenként.
9.  Több gimnáziumi tanárom követendő példaképként szolgál nekem és sokat köszönhetek nekik.
10. Alig várom, hogy megszerezzem végre a jogosítvány. Már csak az egyetlen egy picike akadály van előttem, hogy kocsit és oktatót kaphassak, és elkezdhessem a gyakorlati részt.


10 kérdésre 10 válasz:

1. Örülsz a díjnak? :)

Naná, hogy! Főleg, hogy imádok ilyeneket kitölteni. :)

2. Írj le egy kreatív ötletet, amit hallottál/olvastál/kigondoltál és a közelmúltban foglalkoztatott!

Tegnap előtt írt az unokatesóm, hogy küldjek családi fotókat a karácsonyi ajándékához. De nem akarta elárulni, mihez is kell pontosan. Viszont, ha saját ötlet, akkor muszáj megmutatnom a mi karácsonyi kalendáriumunkat. A fogastól lesz igazi homemade. :))


3. Ha ebben a pillanatban bekopogtatna egy idegen az ajtón és felajánlaná, hogy elvisz bárhova térben és időben, hova mennél?:)

Visszamennék a múltba, a jövőhöz nem lenne elég bátorságom. Ha ez az jelentené, hogy változtathatok valamin, akkor talán az idei augusztust választanám. Ha nem lehetne és csak nézelődőként lehetnék jelen, nagypapámmal tartanék a második világháború alatt keresztbe-kasul Európán.

4. Szerinted mi a rosszabb: elbukni vagy meg sem próbálni valamit?

Egyértelmű, meg sem próbálni.

5. Ha tehetnéd, melyiket törölnéd el: az előítéleteket vagy a tökéletlenséget?

Semelyiket sem törölném el. Ezek tesznek minket emberré. Ha nem lennénk előítéletesek, hajszál híján tökéletesek lennénk.

6. Szerinted manapság fontos az egyházi esküvő? Egyáltalán fontos a házasság, vagy "csak egy papír"?

Mint vallásos teljes mértékben hiszek benne, hogy fontos az egyházi esküvő. De, ha valaki nem vallásos, annál nem is szabad ezt erőltetni.
Hiszek a házasságban, mint intézményben. Sosem lesz "csak egy papír". 

7. Ha egy tanácsot adhatnál a gyermekednek, amit azután egész életében meg is fogadna, mi lenne az?

Forrás : tumblr.com
Forrás : tumblr.com

8. Szerinted (jogosan) büntethető az, aki valaki iránt érzett szeretetből szegi meg a törvényt?

Ahogy egy jó jogász mondaná, attól függ. Ez mindig az adott esettől függ, ugyanis a BTK - és itt most nem a bölcsész karra gondolok :) -, mellett az erkölcsi normák is hatalmas szerepet játszanak.

9. Ha egy dolgot csettintésre megváltoztathatnál az életeden, mi lenne az? (nem fogadok el olyan választ, hogy "nem változtatnál semmit". akármit, bármit :))

A motiváltságomat kicsit felturbóznám.

10. Ha egy dolgot változtathatnál a blogvilágban, vagy azzal kapcsolatban, mi lenne az?

Ne csak a felhypeolt blogok kapjanak több figyelmet, hanem más tehetséges, de nem annyira ismert bloggerek is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése