2015. június 4., csütörtök

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Tavalyhoz képest...


Hihetetlen sokat gondolkoztam azon, megírjam-e a mostani VKP-t, ugyanis ennek a témának a boncolgatása különösen érzékeny a számomra. De rájöttem, úgy léphetek tovább, ha őszintén leírom. Az írás gyógyít ugyebár.
Nos, ha kíváncsiak vagytok arra, mi változott tavalyhoz képest, tartsatok velem!
Ha még nem hallottatok a Vigyázz! Kész! Posztolj! kezdeményezésről és esetleg csatlakozni szeretnétek, akkor itt megtehetitek!

    Bis bald
    Johanna






Ahhoz, hogy felidézzem mi is volt tavaly ilyenkor a naptáramat hívtam segítségül. Tavaly június harmadikán néztem meg az írásbeli érettségiimet, hát mit ne mondjak. Alapos elcsesztem őket, különösen a matekot. Tudom, nem vagyok egy következő Bolyai, de azért sokkal többet vártam magamtól. Főleg, hogy az első részben egy pontot vesztettem.

Úgyhogy egy évvel ezelőtt ezen a napon, eszeveszett tempóban készültem az emelt szóbelikre. A közepektől nem féltem, egyedül az olasz tűnt akkor még egy kicsit távolinak. Hatodikán mentem szóbelizni németből, vagyis negyedikén századszorra is megnéztem Bud Spencer és Terence Hill közös filmjeiket németül és zargattam a barátnőmet chaten, hogy beszélgessen velem végre németül. 

Akkor még nem tudtam, hogy az összes szóbelim ötös lesz és csak egy-két pontokat fogok veszteni. Az lebegett a szemem előtt, ha a szóbelik nem lesznek ötösök, nem fognak sehova sem felvenni. Ami nem teljesen így lett volna, az utolsó helyre felvettek volna - amit ugye már csak kényszerből jelöltem be.

Fentebb is említettem, nem szívesen kezdtem bele ebbe a bejegyzésbe. Miért? Mert most holtponton vagyok. Elrontottam ezt a félévemet - a Danke-sorozatból is kimaradt az április és a május, nem véletlenül. Próbáltam a mintaterv szerint haladni, felvettem az összes tárgyat, amit javasolt. Nem vettem figyelembe, hogy nem vagyok azon a szinten. Nincs meg hozzá a megfelelő nyelvtanom, nincs hozzá szókincsem. Most úgy állok, egy évet csúszni fogok, ami számomra nem fér bele. Ilyen csúszás nem. És még ösztöndíjról álmodoztam, jesszus!  Ha nem szeretnék a jövőben csúszni egy teljes évet, iszonyatosan meg kell emberelnem magamat. Fel kellene nőnöm, amire úgy látszik eddig nem voltam képes. Mert csak mondogatom magamba; igen, ez nem a gimnázium. Nagyobb elvárások, nagyobb szabadság, nagyobb kudarcok. Valahogy nekem ebben a pár hónapban csak a kudarc jutott. Önámítás lenne azt mondani, minden sínen van és remekül boldogulok egyedül. De ez hazugság lenne. 

El kell fogadni a segítséget. Azt hittem, megtanultam az elmúlt években, van egy olyan pillanat, amikor nem lehet a fene nagy önállóságra hivatkozni. Önön hülyeségem, makacsságom, lustaságom és büszkeségem miatt kerültem ide. Ide ennek a rohadt gödör aljára. Senkit sem lehet hibáztatnom, amiért itt vagyok. Egyetemen a tanár nem azért van, hogy babusgasson és hogy a seggemet nyalja. Hanem, hogy felkészítsen az életre. Mert igenis vannak leküzdhetetlen ellentétek, és később, ha dolgozni fogok, akkor a munkahelyemen is. Az egyetem arra van, hogy végre felébredjek az álomvilágból és a sarkamra álljak.

Tudjátok, mi a legrosszabb? Tisztában vagyok a hibáimmal, tudom, mi a baj. És mégsem vagyok képes változtatni. Mert akarok, szeretnék, de nem megy. Egyszerűen nem megy. Nem az a helyzet, hogy hülye vagyok vagy nincsenek céljaim. Mert igenis vannak céljaim, amit elszeretnék érni. Azonban nem tudom magam kellőképpen motiválni. Valahogy nem megy. Talán azért, mert mindent az utolsó pillanatra hagyok. Mikor jegyzem már meg végre, így rontottam el az érettségimet is! 

Viszont a mostani esetből tényleg tanulnom kell, sürgős változásokra van szükségem vagy kereshetek újabb és feleennyire izgalmas és kihívást jelentő célokat. Hiszen, ha ezt sem bírom megugrani, akkor hogyan álmodhatnék nagyot? 

Ezt a nyaramat és a következő éveimet elcsesztem, mert nem gondoltam eléggé bele. Nem vettem komolyan a ZH-kat. Ja, nem sikerül most? Majd felveszem a következő félévben. Ja, hogy nem indul? Huss, egy év a kukába.

Higgyétek el, lustának lenni a legrosszabb. Főleg, ha meg van a cél, de valahogy abból a rohadt pocsolyából nem tudsz kikecmeregni bárhogy is akarsz. Ez a pofon még időben jött, még észhez tudott téríteni, hogy itt valami probléma van. Ha később csattanok, az katasztrófa lett volna. Szerencsére, a tanárok, amellett hogy meghúztam, mellettem vannak és próbálnak segíteni. Nyilván nem úgy, mint gimnáziumban. Mondjuk az lenne a furcsa, ha úgy akarnának segíteni...

Vagyis tavalyhoz képest kiábrándultabb és szomorúbb vagyok. Valamint hatalmas bűntudatom van, szüleim mindig segítenek mindenben. Tényleg maximálisan mellettem állnak. Erről azt hiszem, itt is írtam. És még most is itt vannak mellettem. Mert mondták a tanításomba befektetni, egyedül az éri meg. Másképp nem is hálálhatnám meg, hogy igyekszem nem csalódást okozni nekik és megtenni minden tőlem telhetőt, hogy jól teljesítsek.

Forrás : wallquotes.com

A többiekhez is nézzetek be! :)

2 megjegyzés:

  1. Most sikerült elolvasnom a májusi bejegyzéseidet... Igazán sajnálom. Sajnos tudom, miről beszélsz. A matek nekem is olyan siralmas lett, pedig előtte a próbám 92%-os volt, az éles érettségin meg még az év közben bukdácsolók is jobbat írtak... Én is azt hittem, csak a szóbelik mentenek meg. Igazából már csak reménykedem július végéig, mert a pontszámok a bölcsészszakokon kiszámíthatatlanok.
    Szóval azt akartam mondani, hogy teljes mértékben átérzem és ismerem a helyzeted. Én is olyan vagyok, aki utolsó percig halogat, és akkor persze mindent megtanulok/megcsinálok egy este alatt... kérdés, ez az egyetemen is menni fog-e. Ismerem az érzést, amikor tudod mi a baj, szeretnél változtatni, de nincs meg az akaraterőd. Vagy mindig közbejön valami.
    Nekem az vált be valamennyire mostanában, hogyha halogatni akarok, akkor kiszakadok a komfortzónámból: szabadba megyek, kávézóba vagy bárhova máshova. Szokatlan helyzeteket keresek. Eddig bevált a szóbeliknél (bár a 20 nyelvtantételt a vizsga előtt 2 órával olvastam el először), talán neked is segíthet.
    Sok sikert és remélem, minden jóra fordul! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat, csak most vettem észre, hogy írtál. Nem is kaptam értesítést róla és elveszett az éterben. :$
      Drukkolok neked, mert tényleg így van. Hol leviszik, hol felviszik a ponthatárokat. Egyszerűen nem lehet normálisan kiszámítani.
      Köszönöm, ki fogom próbálni! Hasonló a hozzáállásunk a dolgokhoz, akkor talán nekem is beválik. Ha bevált eddig neked ez a módszer, ne változtass rajta. Az egyetemen is folytasd és működni fog.
      Neked is sok sikert! Pont jókor jött a bátorításod, köszönöm! :)

      Törlés